Tömegesen zárnak be a boltok a trafikrendszer miatt
Minden huszadik élelmiszerbolt bezárt tavaly – írja a KSH adataira hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint az élelmiszerboltok tömeges bezárása mögött a 2013-ban bevezetett trafikrendszer áll.
Minden huszadik élelmiszerbolt bezárt tavaly – írja a KSH adataira hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint az élelmiszerboltok tömeges bezárása mögött a 2013-ban bevezetett trafikrendszer áll.
Előfordult már önnel, hogy lemásolt egy jónak tűnő értékesítési weboldalt, de mégsem jöttek az eredmények? Meghallgatott egy marketing gurut, átemelte tőle a legjobban csengő szövegeket, de forgalma tovább stagnált? Elképzelhető, hogy nem ismeri igazán a vásárlóit, pedig ma már nulla forintból megoldható a piackutatás, mutatjuk hogyan.
Már Magyarországon is elérhetőek az előfizetéses dobozok, amelyekkel házhoz jönnek a meglepetések.
Egy magyar cég arra vállalkozott, hogy az ízeltlábúakat becsempéssze az emberek konyhájába - egyenesen a tányérjukba. Nálunk még brahiból vásárolnak ilyen nyalánkságot, de külföldön igazi ínyencségnek számít a mogyoróolajon pirított szöcske vagy az óriáshangya püspökfalatja. Rovarfarmok nyílnak Amerikában, amelyek erre szakosodott éttermeket látnak el bőséges alapanyaggal. Adunk egy receptet is, milyen finomság készíthető csótányból.
Egy kerámiákat és ajándéktárgyakat értékesítő Pittshburgh-i kisboltban, a fizetésekhez igazították az árakat. A férfiaknak pont annyival kell többet fizetniük, amennyivel általában többet keresnek, mint a nők.
A dolgozók 14 százaléka, mintegy 210 fő egyszerre dobta be a törölközőt, miután az online cipőkereskedelmet forradalmasító amerikai cégnél átálltak az új, hierarchia nélküli szervezeti struktúrára.
Az Adózóna összegyűjtött néhány olyan bevételcsökkentő elemet, amivel az őstermelők lefaraghatnak adókötelezettségükből. Az egyik ilyen a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek foglalkoztatása.
Elveszíthetik piacuk 90 százalékát a hazai kéményseprő-vállalkozások, ha a parlament a jelenlegi formájában elfogadja az új kéményseprési törvényt, ami a lakossági kémények tisztítását a katasztrófavédelemhez rendelné. Ehhez azonban új szakemberállományt kéne képezni, aminek költségét azok is fizetnék, akiknek kéményük sincs.
Az előzetes letartóztatásban lévő, a TV2-n több műsorban is szereplő T. András befektetési tanácsadó korábbi, biztosítási ügynökösködésekor kiépített ügyfélhálóját és munkaadóját felhasználva palizhatta be gyanútlan ügyfeleit, akiket két másik társával együtt egy zenei projektből származó, kimagasló, 30 százalékos megtérüléssel hitegetett. Károsult olvasóink mesélnek arról, hogyan vezette meg őket a most már csalással gyanúsított trió.
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom, és sikerült tisztázni a vitákat a boltok vasárnapi zárva tartásának márciusi bevezetése után, legalábbis a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint.
A hagyományosan hétvégente, főként nagyobb könyvesboltokban tartott gyerekprogramok, felolvasások, dedikálások is lekerülhetnek a programról a Libri kereskedelmi igazgatója szerint.
A megállapodással elégedetlen hitelezők mindent hajlandók lesznek megtenni, hogy felmondják a megállapodást és újrainduljon a végrehajtás, ezért akár magánnyomozókkal figyeltethetik az adóst egy szakértő szerint.
Június 1-jétől elég lesz egy ekáer-számot kérni a fuvaroknál akkor is, ha egy feladó több helyről szállíttat, illetve egy címzett több kirakodási helyére történik a fuvar, de a részletszabályoknak így is meg kell felelni.
Ha cége még nem tud egy egész marketinges csapatot foglalkoztatni, akkor érdemes átgondolnia, mik azok a feladatok, amelyeket házon kívül meg lehet oldani.
Saját magára tetováltatott a NAV egyik adóellenőre, hogy lebuktasson egy illegálisan működő tetoválószalont. Az adóhatóság tájékoztatása szerint munkatársuk önként vállalta a feladatot, és egy motoros szimbólumot varratott magára a lakótelepi szalonban. Annak ellenére, hogy az ellenőr elégedett volt a tetováló munkájával, a vállalkozói engedély nélkül dolgozó férfi súlyos bírságra számíthat.
A legtöbb ember rendelkezik legalább egy világmegváltó ötlettel, de ezek többsége soha nem valósul meg, pedig egy vállalkozás indítása talán soha nem volt olyan egyszerű, mint napjainkban. De akkor miért nem válnak valóra ezek az ötletek? Egyszerűen azért, mert az emberek többsége nem vállalkozó típus. A Business Insider összeszedett néhány sztereotip példát, nézze meg, hogy ön közte van-e!
Egyszerűen levakarta a vasárnapi feliratot a nyitva tartási tábláról egy dohányboltos, de nem sikerült túl jól.
Az egyéni vállalkozók sem mentesülnek az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megfizetése alól – figyelmeztet a Nébih.
Egzotikus éttermekben razziáztak a NAV ellenőrei Szegeden, a meglátogatott vendéglátóegységek 70 százaléka fennakadt a szűrőn.
Sok vállalkozás nincs tisztában vele, de a készpénzes fizetésre vonatkozóan több korlátozó szabályozás is érvényben van, amelyek megsértésért az adóhatóság az elmúlt két évben egymilliárd forint értékű bírságot osztott ki.